A minőséget kerestem és a következőt találtam: a tervezés során mindenre kiterjedő figyelmet, és tájékoztatást. A megrendelt ágy elkészült a megbeszélt időpontra. A végeredmény egy rendkívül precízen kidolgozott, nagyon stabil és esztétikus bútordarab. Látszik rajta, hogy minden részletére gondosan odafigyeltek, és a szállítás is nagyon gondosan történt. Nemcsak használati tárgya hanem dísze is lesz egyben a szobának sok-sok évig. A minőséget kerestem és a magas minőséget találtam. Nagyon köszönöm, Ákos!

— Kram Helga 2022 április


Egyedi ágyat rendeltünk, extra kívánságokkal, olyat, amit nem lehet boltban vásárolni. Ákos a kezdetektől fogva precízen mindent leegyeztetett, megtervezett, átgondolt, megoldásokat keresett. A végeredmény pedig egy minőségi, csodaszép bútordarab lett ami minden kívánságnak megfelel. Minőségi anyagból minőségi csodaszép kivitelezéssel. Tény, hogy várnunk kellett rá elég sokat (10 hónap), de ami határidőt ígért, be is tartotta, tehát tervezhető. Csak ajánlani tudom Ákos és csapatát ha valaki minőségi, szép élő fából készült bútort szeretne. Köszönjük szépen utólag is! :)

— Szőke Emília 2022 március


Die Traumküche aus Kernbuche steht und sie ist genau so geworden, wie wir uns das vorgestellt haben. Perfekt eingepasst und jeder Sonderwunsch wurde von Ákos ganz toll umgesetzt. Bei der Planung hat Ákos mit Details und und eigenen Ideen dazu beigetragen, dass unsere laienhafte und grobe Planung zu der tatsächlichen und wurderschönen Küche geworden ist. Auch unseren massgefertigen Garderobenschränke überzeugen durch Qualität und Schönheit. Viele kleine Details (natürlich auch wieder von Ákos) erleichtern die tägliche Nutzung, z.B. die schönen integrierten Leuchten. Unsere nächsten Ideen wird er wohl genau so liebevoll umsetzen. Ákos hat seine Liebe zum Holz zu seinem Beruf gemacht, das können wir sehen und bestätigen.

— Lehmann Heidi 2022 június


Minden egy - karácsonyi meglepetésnek szánt - gyúrótábla elkészítésével kezdődött. 2020. novemberében asztalost kerestem, aki még ilyen klasszikus tárgy elkészítésével is foglalkozik. Így akadtam a neten a BK Works-re Ófaluban. Mindjárt telefonáltam, mint kiderült Ákos Bechli Ádám Bácsi unokája. A nagypapa negyven évvel ezelőtt csinált nekünk étkezőasztalt, mely még mindig nagyon szép és jól funkcionál. Fél óra múlva már úton voltam kocsival Ófalu felé, mely számomra egy kellemes kirándulással is felért. Nagyon barátságosan fogadtak. Mint kiderült, Ádám Bácsi épp valaki másnak is készít egy gyúrótáblát és egyszerre megcsinálja a miénket is. Kiválasztottuk az alapanyagot, amiből elkészíti. Végül körtefa mellett döntöttem, melynek még az eredetét is megtudtam. Több mint 70 éves kadarkúti körtefából készült. Karácsony előtt jött a telefon, hogy mehetek érte, elkészült. Nagyon szép lett, alig vártam, hogy jöjjön az ünnep, hogy átadhassam a lányomnak. Addig is a garázsban tartottam, minden rokonnak megmutattam, hogy mit hoztam Ófaluból. Ennél szebb ajándékot el sem tudtam képzelni. Helga lányomnak is nagyon tetszett és minden sütéskor megemlegetjük Ádám bácsit és Ákost. Ófaluból hazafelé jövet már tudtam, hogy családi házunk még hiányzó beépített bútorait Ákosék fogják csinálni. 2021. szeptemberében mindent precízen felmért, alaposan átbeszéltünk a részleteket, nagyon jól tudtunk kommunikálni. Egy konyha asztalt, előszoba bútort, egy nagy sarokszekrényt, 2 db mosdószekrényt - az épített pult alá - és egy tolóajtós kisszekrényt rendeltünk, tölgyfából. A fogantyúkat is Ők gyártották le fából, melyek méreteinek, illetve a bútorokon való elhelyezésének megbeszélése miatt ismét elkirándultunk Ófaluba. Nagyon kellemes időt töltöttünk műhelyben. Ákos megmutatta bútorainkat leszabott, lecsiszolt állapotban, ruhával lefedve védte az elemeket, mint valami kincseket. Ez is nagyon szimpatikus volt. Jó ötleteket adott a fogantyúk vonatkozásában. Élményekben gazdagon, a műhelyben beszippantott faillattal az orrunkban hazaindultunk. 2022. októberében került sor a beépítésre. Nagyon gondosan fóliába csomagolva, régi selyempaplanok közé ágyazva, minden sérüléstől megvédve érkeztek bútoraink. Ákosék nagyon vigyáztak a bútorokra és a lakásra is, hogy semmiben ne keletkezzen kár, amikor behozták őket. Majd a fóliákat lehámozva szemünk elé tárultak a csodás darabok. A precíz, igényes munka meghozta gyümölcsét, nagyon jól passzoltak a bútorok a helyükre, semmi probléma nem volt a beépítéssel. Amikor Ákos elment jártunk egyik bútortól a másikhoz, megsimogattuk őket és feltettük a kérdést: tényleg ezek a remek darabok a mieink? Összefoglalva Ákos személyében nagy szakmai tudással rendelkező, munkájára igényes, kommunikatív mesterembert ismerhettünk meg. Nagyon jó bizalmi viszony alakult ki köztünk. Örülünk, hogy a papa mesterségét tovább örökítetted. Köszönjük Ákos a szép munkát Neked és a fiúknak. Bútoraink a Ti kezetek munkáját dicsérik. Mindenkinek jó szívvel ajánlunk, ha szükségünk lesz még valamire keresünk Benneteket.

— Márti és Robi Hirdről 2022 november


Nagy strapabíró családi asztalt rendeltünk sok gyerekünk miatt, hiszen gyakorlatilag az életünk nagy része ott zajlik. A tervezés alatt végig segítőkész, türelmes és mindig elérhető volt. Az eredmény egy álomszép tölgyfa asztal, igazi profi munka .A munkátokat számunkra a megbízhatóság és az igényesség jellemzi. Köszönjük Ákos!

— Sarlós Család 2023 január


Akos und sein Team sind wirklich sehr gut ausgebildete Fachleute, sie sind sehr präzise und achten auf jedes Detail. Wir sind sehr zufrieden mit dem Ergebnis. Vielen-vielen Dank für die tolle Arbeit und wir wünschen Ihnen viel Erfolg bei zukünftigen Projekten!

— Julia und Philipp 2023 április


Baranyában kerestem asztalos mestert aki dolgozik igazi fával. Bármilyen hihetetlen, alig van szakember aki nem bútorlapból alkot. Ajánlás útján találtam Ákosra, aki elkészítette a kisfiunk tökéletes bükkfa ágyát. Mindent precízen egyeztettünk, bármikor elértem, az ő segítségével sikerült a tökéletes ágyat megtervezni. Élőben pedig még csodásabb lett, mint álmodtam. A gyerekszoba éke lett a kisfiam ágya, amit nem csak ő de mi is imádunk. Először rendeltünk így a BK works-től, de biztosan nem utoljára. Köszönjük a csodálatos magas minőségben kivitelezett munkát :)

— Sch.Livia 2024 február


Nagycsaládnak, nagy asztal. :) Az elképzeléseinknek megfelelőt üzletben sosem találtunk volna, ezért kerestük meg Ákosékat. Nem bántuk meg. Az előzetes látványterv alapján is nagyon vártuk már, hogy elkészüljön, de a késztermék mindent felülmúlt. És ami "mögötte" van! Türelem: többször változtattunk, de nem éreztük kellemetlennek. Határidő: hosszú, de pontos, és mindenképp megéri várni! Ár: 10 hónap telt el a megrendeléstől a végtermékig, de egy forintot nem változott. Precízség: tökéletes termék, helyszínre szállítással, használati utasítással. Kommunikáció: folyamatos, azonnal elérhető, segítőkész. Köszönjük! :)

— Brigitta Jánosné Bodnár 2022 szeptember


"Egy egyszerű, visszafogott stílusú, ágyneműtartós ágyra volt szükségünk. Ha pénzt adok ki, szeretem, ha tartós értéket kapok cserébe, tehát a bútorlap jellegű ágyakat el kellett vetnem. Először egy matrac boltban próbálkoztam, ahol kedvezőnek tűnő ajánlattal csábítottak, de hónapok után is csak az ígérgetést és a felelősség áthárítást kaptuk az ágy helyett. Ekkor kerestem meg Ákost. Vele mindent át tudtunk beszélni, olyan kérdésekre is kaptunk választ, amik előtte eszünkbe sem jutottak. A megbeszélt határidőre elkészült darab esztétikus és masszív lett, örülünk neki."

— Mészáros Donát 2022 szeptember


"Ákost ajánlás alapján kerestük meg a kicsi és egyedi adottságokkal rendelkező konyhánkkal kapcsolatban. Az első megkeresés alkalmával látszott, hogy sem a tervezésre, sem az ötletelésre nem sajnálja az időt. Később minden apró módosítást egyeztettünk, a véleményét mindig megosztotta velünk, de a döntést ránk bízta. A minőséget, ár/érték arányt és praktikusságot tartotta végig szem előtt, ezek alapján választott(unk) alapanyagokat, vasalatokat. A helyszín pontos és alapos felmérése után néhány beépített gépre már a műhelyben szabta rá az elemeket. A kész bútorok gondosan becsomagolva érkeztek, a két napos beépítés alatt végig figyeltek a rendre és tisztaságra, a falakra és a burkolatra. A végeredmény egy jó elosztású, modern konyha, amire nemcsak jó érzés ránézni, hanem használni is minden alkalommal öröm. Sok munkájuk miatt ki kell várni a sort, de keresni fogjuk még!"

— Berta Katalin 2022 december


Én még ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki látta a Kádár műhelyben, hogyan készül a hordó. Aki a Fazekas műhelyben látta, hogyan korongozik a mester. Aki a suszterhoz (cipész) vittem javítatni a család cipőit és láttam, ahogy a nagypapám kézzel dagasztja a pékségben a kenyeret a 60-ás években. Néhány éve pedig bútorokat készítettem egy csodaszép kis faluban (Ófalu) egy patinás asztalos műhelyben. Mi a közös ezekben a mesteremberekben? Az elkötelezettség, a szakma iránti végtelen szeretet, szakértelem, precizitás, szorgalom, alázat és nem utolsó sorban a mindezekhez párosuló emberség. Szerencsére ilyen nagyszerű embereket ismerhettem meg az ófalusi asztalosműhelyben Bechli Ádám bácsi (és az unokája) Kleisz Ákos személyében. A műhely hangulatát, atmoszféráját leírni nem tudom, csak azok érzik és értik meg akik már jártak ott. A végtelenűl ízléses, egyedi tárgyaik generációkat szolgálnak. Ha azokban a helységekben tartózkodom ahol ezek a bútorok vesznek körül, azok az idők jutnak eszembe amiről az elején már említést tettem, nyugalom, jókedv, öröm hat át! Köszönöm ezt az érzést és kívánom mindazoknak akik Velük készítettnek ilyen gyönyörű tárgyakat. Kívánok jó egészséget és további sok örömöt a munkátokhoz! Köszönöm Ádi bácsi, köszönöm Ákos!

- Kőrösi László 2021 decemeber


Kinéztünk Budapesten egy asztalt, de két apróságot szerettünk volna másképp kérni, amire természetesen az eladók esélyt sem tudtak adni. Éreztük továbbá, hogy a látott nagyüzemi gyártásénál sokkal jobb minőség és jobb tartósság is elérhető. Minden vágyunk teljesült a BKWorks tökéletes munkájának köszönhetően, ugyanazon az áron, mint amibe a tömegtermék került volna!!! Amikor az első találkozást megejtettük Ákossal és a papájával, közel két órán át beszélgettünk és mindenre kiterjedő válaszokat kaptunk. a szakmai alázatuk, magabiztosságuk és elkötelezettségük olyan szinten megnyugtató volt, hogy a legapróbb kételyek nélkül döntöttünk mellettük! Laikusként minden megrendelésnél millió kérdésem van, hogy a lehető legjobb végeredményt érhessük el, de én ilyen alapos, szakmailag de mégis érthetően és végtelen türelemmel elmagyarázott válaszokat soha nem kaptam. a gyártás folyamatába történő betekintéseink és Ákos folyamatos információi és fényképei a készültségről olyan fokozott izgalmat és várakozást jelentett a számunkra, amit egy bolti megrendelésnél az ember soha sem él át. Végül teljes mértékben a saját elképzeléseinknek megfelelő asztalt kaptuk! Nagyon köszönjük, és bízunk benne, hogy lesz folytatása a munkának!

- Erős Rajmund


Amikor először jártam Ófaluban a műhelyben, nem tudtam semmit az asztalos szakmáról. Már mikor az első itt készült nappali bútorunkat terveztük közösen, érezni lehetett azt a hozzáértést és minőségi munka iránti igényt, amit ez a nagy múltú családi vállalkozás képvisel. Itt egy dolog számít igazán: hogy lesz az általuk készített bútor a lehető legtartósabb. Ráadásul mindezt az egyszerűsített működésnek köszönhetően a tömörfa árak belépő szintjén tudják biztosítani. Emellett nyíltan vállalják, hogy - teljesen jogosan - nem az IKEA árakkal akarnak versenyezni.

- Matyi


A 2 éves Panna lányomnak készített asztalt nagyon szeretjük. Ákos személyesen mérte fel igényünket. Pontosan, személyre szabva készítette el egyedi kis asztalkánkat, a meglévő székeinkhez méretezve. A munkája nagyon precíz, pontos. A szélek enyhén lekerekítettek a kicsi védelme érdekében, és a felületkezelésnek köszönhetően könnyen takarítható. Panna ezen eszik, rajzol, gyurmázik, fest, és még mindig olyan az asztalka, mint újkorában. A jelzett időpont előtt megkaptuk rendelésünket. A BKWORKS munkájára lehet számítani.

— Bányai-Kocsis Zsuzsanna

Ákos egy szuper étkezőasztalt készített nekünk. Masszív, toldható darab, amely előreláthatólag kiszolgál vagy 2 generációt... :) Vöröstölgy lap és fehérre festett bükk lábak. Vonzza a tekintetet!

— Szénási Miklós

Dank Ákos ist nun endlich Ordnung mit mein Kabelsalat. Ein schönen speziellen Ecktisch hat er mich dafür gemacht. Dankeschön!

— Hubrecht Wiskerke

Évekkel ezelőtt az ófalui Tájházból kijőve véletlenül (?) találkoztunk Ádám bácsival a műhely ajtóban. Jó hosszúra nyúlt a beszélgetés amíg készségesen megmutatta a műhelyét és a munkáit, amikből látszott a munkájának a szeretete és a minőség iránti elkötelezettsége. Már akkor eldöntöttük, hogy ha egyszer bútorra lesz szükségünk, akkor ide visszajövünk. Most jött el az idő, hogy az étkező asztalunkat egy jobban a saját igényeinknek megfelelőre cseréljük. Ismerünk más asztalosokat is és az üzletek kínálatát is, ezért aztán nem kellett sokat gondolkodtunk, hogy kihez forduljunk ha egy tartós és szép darabot szeretnénk. meglepetésünkre már az unokája fogadott minket és Ővele beszéltük át a részleteket és tőle rendeltük meg az asztalt. A vele való találkozás, a készsége és szakértelme abban erősített meg minket, hogy jó helyen járunk. A tervezés és a készítés közben is jó volt a kommunikáció, minden a megbeszéltek szerint történt. a végeredmény pedig egy nagyon szép, igényes kivitelű cseresznye asztal lett. Köszönjük Ákos!

— Hegyi László 2023 augusztus


Az interneten böngészve találtunk rá a BKWorks-re. A honlap láttán nagyon bizakodóak voltunk, majd a telefonos és személyes egyeztetéseket követően még tovább nőtt a szimpátiánk. Az elkészült konyhabútor pedig magáért beszél. Jó látni, hogy vannak még valódi szakemberek, akik elhivatottak a munkájuk és a vevőik iránt. Mindenkinek jó szívvel ajánljuk, és nagyon köszönjük!

— Kiss Gergely 2023 szeptember


Az újonnan épülő házunkba kerestünk bútorokat, de mindenhol csak a tucattermékeket találtuk, amit el szerettünk volna kerülni. Az interneten találtam rá a BKWORKS-re, és nagyon felkeltették az érdeklődésünket a galériába feltöltött kèpek. Megkerestük Ákost, és hosszas tervezgetés, pontosítás után ma elnyerte a végleges formáját a konyhánk. Pontosan olyan lett, amilyennek elképzeltük. Minden apró részlet a helyén, praktikus, kényelmes és gyönyörű. Ugyanilyen lett a fürdőszoba bútorunk is, szintén Ákos készítette. Alig várom, hogy szépen sorban haladjunk a további bútorokkal :) segítőkész, barátságos, munkájára igényes asztalosra leltünk Ákos személyében! Nagyon köszönjük az eddigi munkát, várjuk a folytatást!

— Niki 2023 december


A nappalinkba majdnem 20 éve vásároltunk egy szekrénysort, amit igazán sosem kedveltem. Magas volt és hosszú, vitrines polcokkal és zárt rakodóterekkel és 3 fiókkal, de inkább csak mutatós volt, mint praktikus. Kicsi mélysége miatt nem fért bele annyi holmi, mint amekkora helyet elfoglalt. Egyszercsak megelégeltem, hogy dőlnek ki a ruhaneműk, ha kinyitom a szekrény ajtaját. Ekkor jött az ötlet, hogy le kellene cserélni a bútort fiókos komódra, fölé pedig készíttethetnék üveges könyvespolcokat. Nem volt kérdés, kivel szeretnénk a bútort megcsináltatni, hiszen Ákos már több mindent készített nekünk, kifogástalan minőségben. Az étkező asztalainkat éppúgy szeretjük, mint a tavaly elkészült kültéri játszóteret. Ákos előre jelezte, hogy a határidő nem lesz rövid, de nekünk nem is volt sürgős a munka. Érdemes volt kivárni, mert kifogástalan minőségű nagy és mély fiókos komódokat készített, amiben minden holmi könnyen hozzáférhető, az elhelyezkedésük átlátható. A teret pedig ez a bútor „nem nyomja agyon”, mint egy szekrénysor.

— Szabó Judit 2023 május


Szükségem volt egy pót fiókos bútorra. Kleisz Ákos Asztalos mesterhez fordultam. Megterveztem az én igényeim szerint,rövid időn belül pedig megkaptam az elképzeléseimnek teljes mértékben megfelelő,szépen és igényesen megmunkált darabot! Nagyon meg vagyok elégedve! Köszönöm!

— Dobi Renáta Csilla

Wir haben unser Vorzimmer bei Akos machen lassen und wir sind super zufrieden. Alles hat bestens geklappt. Die Kommunikation war einfach und effizient, die Qualität der Möbel fantastisch und der Aufbau schnell und unkompliziert. Ein Betrieb mit Handschlagsqualität, sehr zu empfehlen! Danke Dir Akos.

— Klaus Kotrba 2022 szeptember

Ákos műhelyében és keze munkájával készült az a gyermekasztal és három szék, amely 8 éve került otthonunkba. Azóta négy gyermekünk használja nap, mint nap. Van, hogy egyszerűen csak rajzolnak, kézműveskednek rajta, néha létra helyett használják vagy iskolapadnak, sokszor beépítik a bunkiba. Ezek a gyerekbútorok szépek és elnyűhetetlenek. Köszönjük. Ajánlom a Mestert!

— Petra

Vielen Dank für die tolle Arbeit. Wir haben bei Akos einen Tisch bestellt. Trotz der etwas komplizierten, schwierigen Form hat Akos es geschafft, den Tisch genau nach unseren wünschen anzufertigen. Die Kommunikation war sehr unkompliziert und angenehm, auch die Lieferung nach Österreich klappte super. Jetzt freuen wir uns über ein schönes Unikat in unserem Wohnzimmer. Sehr empfehlenswerter Handwerker.

— Martin Steininger

A régi előszobafalat szerettem volna lecserélni. Ákossal való megbeszélések során elmondtam elképzeléseimet, ő pedig hasznos tanácsokkal egészítette ki azokat. Az eredmény: magas minőségű, szuper design-al rendelkező előszoba bútor tükörrel, fogasokkal, illetve cipős szekrénnyel. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

— Riegl Attila

Ákos egy kis beépített szekrényt készített nekünk, ami tökéletesen illeszkedik a falra. Pont olyan, amilyet elképzeltem, precíz munka. Ákos nagyon rugalmas és segítőkész volt a folyamat során. köszönjük szépen!

— Somogyi-Tóth Júlia

Ákost és nagypapáját egyedi igényeinkkel kerestük meg. Feleségemmel szerettünk volna egy tartós, örök életre szóló francia ágyat magunknak. Sok áruházban nézelődtünk mire meghoztuk a döntést, egyedit fogunk késztettetni. Az áruházi termékekkel sosem a kinézet és a stílus volt a problémám, hanem az anyaghasználat illetve az összeszerelés minősége. Ákos meghallgatta az igényeinket, említettem neki mi alapján döntöttünk inkább az egyedi bútor mellett, ezeket összegyúrva készült el a franciaágyunk melyet már több mint 3 éve használunk. (És a feleségem által igényelt formákat, kinézetet simán megoldották.) Ákost és a műhelyet azon embereknek ajánlom akiknél a minőség a legfontosabb. Természetesen az ár is meghatározó, és nyilván több mintha áruházban vettük volna meg, de ott nem fordulhatok eladóhoz, hogy ezt vagy azt a részletet szeretném megváltoztatni. Ellentétben itt igen.

— Tamás


Ismerős ajánlására jutottunk el Ákoshoz, teljes hálószoba bútort szerettünk volna egyedi igények és méretek alapján. Ákos már az elején korrekt felvilágosítással szolgált mindenre kiterjedően. Nem csalódtunk, az elkészült bútor nagyon jó minőségű, végtelenül precíz kivitelezéssel. A gyártás közben folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, az esetleges felmerülő kérdéseket mindig megbeszéltük, nyitott volt a menet közbeni változtatásra is, ami nem jellemző a szakemberekre. Az árat tartotta az elején megbeszéltekhez, ami a minőséghez képest abszolút kedvező. Köszönjük Ákos.

— Viki és Norbi 2021 december


A megrendelt ágy a megbeszélt határidő előtt elkészült. Használat során észrevehető strapabírósága. Az ötleteim alapján közösen terveztük meg a minden igényemnek megfelelő ágyat, tanácsokat, tapasztalatokat osztott meg velem. Összeszerelése egyszerű és praktikus. Jövőbeni bútor terveim is vele szeretném megvalósítani.

— Biszak Petra


Haben unsere zwei Nachtkästchen mit Akos machen lassen. Top Qualität, einfache, unkomplizierte Kommunikation, Kästchen sind wie erwartet und genau wie geplant, haben die Kästchen auch schnell bekommen und sind sehr zufrieden!

— Katharina


Rendeltem egy asztallapot, mind árban mind minőségben azt kaptam amit elvártam, összeraktam az lábakkal gyönyörű!

— Ortmann Péter

Ákos munkái a precízségről, az alaposságról, és a szakmája iránti szeretetéről, tiszteletéről, elköteleződéséről tanúskodnak. Gyönyörű, tartós és egyedi darabokat készít, mindenkinek csak ajánlani tudom! Az általa készített gyerekbútoraink elnyűhetetlenek-pedig a gyerekek eléggé azon vannak... :-)

— Helka


Ákossal már a projekt elején nagyon jól megértettük egymást, Többször egyeztettünk, majd eljött lemérni és átbeszélni a részleteket. A konyhabútor és a szekrények készítése közben ha valami ötlete támadt, nem félt megosztani :) Az összeszerelés, beépítés is rendben ment. Csak ajánlani tudom! Munkájára igényes, csak minőséget ad ki a keze alól. Köszönöm!

— Farkas Tibor 2021 december


Köszönjük a gyors és precíz munkát! Nappali bútort rendeltünk, pont olyat amilyet mindig is szerettünk volna.

— Bartosné Krizák Mónika


Ich bin auf die Möbelstücke von Akos über das Internet aufmerksam geworden. Akos hat zwei Nachtkästchen aus massivem Eichenholz für mich gefertigt. Von der Qualität der Nachtkästchen war ich so begeistert, dass ich mir von Akos auch noch ein Lowboard und einen Schreibtisch Container - ebenfalls aus massivem Eichenholz - fertigen lies. Ich habe nach wie vor täglich Freude an diesen hoch qualitativen Möbelstücken.

— Martin


Egyedi, tartós, egyszerű mégis modern konyhabútort szerettem volna új otthonunkba. Ákos nagyon nagy türelemmel és sok ötlettel segítette elképzelésemet megvalósulni. Az eredmény felülmúlta minden elképzelésem! Precízen milliméter pontossággal nyíló ajtók, nagy terhelhetőségű kiváló minőségű vasalatok, csodás kivitelezés, mondanom sem kell, hogy álom ebben a konyhában tevékenykedni. Minden gépet ő igazított be, sehol semmi hiba, pedig nagy távolságban lakunk egymástól, egyszer tudta a méreteket felvenni a helyszínen. Az összeszerelésnél is ugyanaz a precízség, pontosság, időt nem kímélő gondosság. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom!

— Kamocsay Zsuzsanna

Rengeteg ötlettel, képpel érkeztem az első megbeszélésre amit sokszor átalakítottunk, variáltunk,hogy minden tökéletes, praktikus, jól kihasználható legyen. A végeredmény magáért beszél. Álomkonyha jött létre tölgy és bútorlap kombinálásával. Ákos precizitását és szakértelmét ismerve biztos volt a gyönyörű végeredmény. További ötleteink, terveink vannak a ház többi részénel az ő munkájával

— Bíró-Biszak Tímea


Köszönjük szépen a BKWorks lelkiismeretes munkáját! Ákos innovatív ötletei és precíz hozzállása az egész konyha tervezése és kivitelezése alatt a segítségünkre voltak. A természetes és korszerű anyagok vegyes használata nem csak látványos, hanem minőséget is képviselnek. Reméljük, hamarosan újra együtt dolgozhatunk!

— Dénes Család


Szükségem volt egy pót fiókos bútorra. Kleisz Ákos Asztalos mesterhez fordultam. Megterveztem az én igényeim szerint,rövid időn belül pedig megkaptam az elképzeléseimnek teljes mértékben megfelelő,szépen és igényesen megmunkált darabot! Nagyon meg vagyok elégedve! Köszönöm!

— Dobi Renáta Csilla


Kolléganőm ajánlásával jutottunk el a BKWORKS vállalkozáshoz. Mi Ákostól egy tölgyfa franciaágyat rendeltünk, amit a tegnapi napon meg is kaptunk. A franciaágy ránézésre egy igazi mestermű, precíz, pontos, egyszerűen tökéletes. Mi sem tükrözi jobban az elégedettségünket, hogy rendeltünk hozzá kettő éjjeliszekrényt is.(pedig ez nem volt tervben) Az biztos, hogy mi nyugodt szívvel ajánljuk minden barátunknak, ismerősünknek. Köszönjük Ákosnak a gyönyörű munkát.

— Bányainé L Mónika


Amikor Ákos említette, hogy vállalkozása reklámozására weblapot indít, akkor az jutott eszembe, hogy annak idején - jó 30 évvel ezelőtt - a nagypapának erre nem volt szüksége. Az ügyfelek egymásnak adták a kilincset, és mindenki szívesen megvárta amíg sorra kerül. Én is szívesen sorba álltam, mert a bútor ami a keze alól kikerült az tökéletes volt. Ádám bácsi készítette nekünk a bejárati ajtót, a konyha bútort, ebédlőbe az asztalt és székeket, hálószobabútort, nappali bútort és az ablakokat az ízlésünknek és elvárásainknak megfelelően. Minden nagyon jól működik és sosem kellet javítani. Örülök, hogy folytatod a nagypapa által felépített vállalkozást. Kívánom Neked Ákos, hogy leld meg ugyanazt az örömöt és sikert ebben az asztalos műhelyben, mint amilyen szeretettel a nagypapád itt dolgozott és dolgozik.

— Mária László

Lob an den Tischlermeister für seine kompetents bei der Beratung und Planung der Möbelstücken und das Design der Fronten, Oberflächen der Holzmasserung und der hochwertigen Beschläge die er verarbeitet.

— Mathias


Sind vor einiger Zeit per Zufall auf Akos getroffen und haben mittlerweile einige Möbel von ihm und es werden auch noch weitere folgen. Wir sind begeistert von seinem Engagement und der Qualität seiner Möbel. Man erhält Traummöbel nach Maß. Die individuelle Planung gestaltet sich unkompliziert und Akos ist stehts bemüht die Wünsche seiner Kunden perfekt umzusetzen. Absolute Empfehlung!!!

— Paul


Meine Freundin und ich wollten eine Küche, die minimalistisch aussieht, gut verarbeitet und langlebig ist. die küche die Ákos mit seinem Kollegen Balázs zusammen aufgebaut hat ist außergewöhnlich schön und hat alle meine erwartungen übertroffen! Die arbeitsfläche sowie die koch-/essinsel sind aus massivem eichenholz gefertigt. die essinsel lässt sich mittels einem cleveren zugsystem erweitern, sodass vier personen platz haben. geplant wurde die Küche zusammen mit der Küchenplanerin Tóth Eszter, die ebenfalls sehr gut gearbeitet hat und viele clevere Details zur Küchenplanung hinzugefügt hat. Meine freundin und ich sind mehr als zufrieden und wir können die Tischlerei jedem nur empfehlen! Mit den allerbesten grüßen aus Wien!

— Nina und Áron 2024 január


Az Ófaluban működő családi vállalkozás a régi asztalos mesterek hagyományát őrizte meg az utókornak, napjainkig. Nagy kincs az a sok tapasztalat és tudás amit a műhelytulajdonos Bechli Ádám és unokája Ákos képvisel. Igazi mesterek a szó legnemesebb és legvalódibb értelmében. Fából bármit meg tudnak alkotni, rajzok és fényképek alapján precízen dolgoznak. Alapanyagként főleg a környező erdők fái szolgálnak. Az ő fa bútoraik és fa-munkáik ékesítik otthonukat. Ezek aprólékosan kidolgozott, szépen megmunkált, egyedi, örökös darabok, mesterművek. Alkotásaikat, tömör bükk ajtóinkat és egyedi bükk bútorainkat vendégeink mindig megdicsérik. Ár- érték arányban is abszolút kiválóak.

— Bálint


Fürdőszoba bútorunkkal bíztuk meg. Minőségi szép munka lett a vége. Kis fürdőben minden cm2 ki lett használva. Minden ötletünk kivitelezésre került illetve hasznos tanácsokkal látott el.

— Müller Antal

"Megláttam és megszerettem! Így indult az ismerkedés a BK Works munkáival, hiszen Ákos keze alatt valódi csoda születik. Egy bonyhádi ismerősnél figyeltem fel egy különleges minőségű, gyönyörű asztalra. Már akkor, ott megszületett a döntés, ilyen precízen, ennyi odafigyeléssel készített étkezőasztalra van szükségünk nekünk is. Amikor összegyűlik a teljes népes család, mi is olyan szeretettel üljük körül étkező asztalunkat, mint amilyennel Ákos azt számunkra elkészítette. Hálásak vagyunk érte! Aki csak betér hozzánk, mindenki megcsodálja hatalmas, egyedi méretben, egyedi tervek alapján készített asztalunkat, amely azóta lakásunk éke. A BK Workst ajánljuk rokonnak, ismerősnek, akinek bármilyen asztalos műremekre van szüksége. A minőség garantált."

— Nagy József 2022 február


"Profi, igazi asztalos munka, tömör fából, elfogadható áron. Mi megálmodtuk, ők kivitelezték. Köszönjük! Csak ajánlani tudjuk mindenkinek!"

— Mosgai Viktória


Kiváló munka, ahol a minőséget és a szakértelem párosul. Köszönöm!

— Kocsis László


Nochmals vielen Dank für die hervorragenden Möbelstücke. Die Stühle und der Eckschrank aus massivem Holz sind von einer guten Qualität und sehr sauber gearbeitet. Obwohl die Räumlichkeiten vorher nicht bekannt waren ist der Eckschrank genau passen gearbeitet. Der Kontakt war immer problemlos und Absprachen wurden zuverlässig eingehalten. Wir sind sehr zufrieden und haben schon weitere Arbeiten in Auftrag gegeben.

— Michaela Schechinger


Megbízható, gyors, szép munka. Folyamatos kapcsolattartás, igényeket, kérdéseket szem előtt tartva. Maximális segítőkészség.

— Réfi Csilla


Ich bin über die Empfehlung meines Buders auf BK Works gekommen. Wir haben drei Kleiderschränke bestellt. Das design wurde durch unkomplizierten Austausch von selbstgezeichneten Skizzen festgelegt und die Details besprochen. Obwohl das Design für Akos ungewohnt war, war er voller Motivation das Projekt anzunehmen. Trotz der Distanz (Ich wohne etwa 1000 km entfernt) Ich hatte immer eine ausgezeichnete Kommunikation mit Akos und die Zufriedenheit des Kunden ist für ihn spürbar sehr, sehr wichtig. Wir sind sehr begeistert von unseren Kleiderschränken, sie sind von makelloser qualität und wir Empfehlen BK Works auf jeden Fall weiter! Danke

— Magdalena Steiner

Volt egy étkezőasztalunk, amit a szépen gyarapodó családunk több mint 20 év után kinőtt. Ha az embernek valami nagyon a szívéhez nő, nem egyszerű azt lecserélni. Több éves keresgélés után találtunk rá Bechli Ádám asztalosmesterre Ófaluban, aki elvállalta, hogy készít egy ugyanolyant. Azt, hogy szakmájának a legmagasabb fokon mestere, az első találkozáskor már láttuk. De hogy létezik ilyen, hogy valaki az utolsó centiméterig ennyire figyelembe vegye a megrendelő igényeit, időt és fáradtságot nem sajnálva mindent újból egyeztessen, és úgy alapanyagban mint kivitelezésben ilyen maximalista legyen, ezt nem tudtuk előre elképzelni. Az új asztalunk második éve a lakásunk ékessége, és sokkal szebb lett, mint a régi. Sokan megcsodálták már. Nagyon köszönjük! Ennél többet mit is kívánhatna az ember? Hogy legyen, aki az idős mester munkáját tovább viszi. És láss csodát: az unoka hazatért a külföldi „vándorlásból”, mint régen a német mesterlegények, és a történet folytatódik… Egy kicsit olyan ez, mint régen, a mesében.

— Antal Tamásné


Fürdőszoba bútort csináltattunk az új lakásunkba. Az elképzelésünk és Ákos tanácsai szerint terveztük paraktikusságot és designt figyelembe véve. A legjobb minőségű faanyagokat, vasalatokat, pántokat használta fel. Neki is és nekünk is fontos a minőség. A fürdőszoba ékköve az egyedileg tervezett bútor és ledes fakeretes óriástükör. Pontosan időre elkészült. Csak ajánlani tudjuk profi munka.

— Köszönettel Niki és Rob


Ákosékkal egy lakberendezőn keresztül ismerkedtem meg. Már az első találkozáskor pozitív benyomást tettek ránk szakértelmükkel, türelmesen minden kérdésünket és kérésünket meghallgatták és kitaláltuk a legjobb opciót a falburkolatra és az ajtókra. Menet közben is mindig tájékoztattak minket a munka menetéről, a változtatásainkat rugalmasan kezeltek. Az elkészült munkával nagyon meg vagyunk elégedve, tökéletes munkát végeztek. A jövőben is őket fogjuk megbízni asztalos munkával.

— Gyarmati Dalma


Kleisz Ákos bútorai nemcsak gyönyörűek, hanem a minőségük is első osztályú! Pontosan azt kaptuk, amit kértünk! Megérte várni rá! Csak ajánlani tudom!

— Gecse Gergely 2021 január


Ákos személyében egy rendkívül precíz és szorgalmas szakembert ismerhettünk meg, aki minden igényünket figyelembe véve alakította ki belső lépcsőnket. Rugalmasan alkalmazkodott az építkezés során felmerült változásokhoz és arra is hajlandó volt, hogy több száz kilómétert utazzon a lépcsőfokok beépítéséhez. A végeredmény felülmúlta minden várakozásunkat, köszönjük a gyönyörű munkát!

— Uhrin Krisztián 2021 október

Ákost lassan 4 éve ismerjük, és azt hiszem barátok is lettünk. Amikor megismertük még Ausztriában dolgozott egy jó asztalos cégnél. Mikor átmentünk hozzájuk vendégségbe, mindig csupa jó saját készítésű bútorokat láttunk náluk. És nagyon tetszettek. Már akkor elterveztük, ha saját lakásunk lesz, akkor tuti vele csináltatjuk a konyhánkat. Hát így lett. Egy nagyon szuper konyhabútort kaptunk! Nagyon precíz, pontos, szép, ahogy elképzeltük, sőt meg annál is jobb lett! Mindenkinek ajánlom, aki álmai bútorát szeretné!

— Adrián és Betti


Ákost nagyon lelkiismeretes és precíz asztalosnak ismertem meg, aki mèg hajlandó, sőt szeret valódi fával foglalkozni, sőt, igazán ért is hozzá. Bármit megvalósít, nyitott az egészen egyedi elképzelésekre is. Csak ajánlani tudom!

— Somogyi-Tóth Eszter


Mit Ákos von BK Works haben wir unser Vorzimmer und einen Handtuchhalter fürs Badezimmer geplant und umgesetzt. Wir sind sehr zufrieden mit der fertigen Umsetzung! Ákos nimmt sich viel Zeit für die genaue und individuelle Planung und geht auf Kundenwünsche ein. Besonders geschätzt haben wir dabei, dass Ákos nicht nur versucht unsere Wünsche umzusetzen, sondern auch viele Ideen und seine Erfahrung für ein noch schöneres Ergebnis des Werkstücks mit einbringt (vorschlägt) und sehr clever plant. Die verwendete Massivholz Eiche ist wunderschön verarbeitet. Wir werden Ákos/BK Works sicher gern in Zukunft wieder beauftragen.

— Christoph

Az ilyen magas fokú együttműködési készség, a felbecsülhetetlen értéket képviselő emberségesség, a fa és a munka szeretete valamint a precíz, tartós és minőségi munkavégzés kombinációja igen ritka. Kevés olyan szakembert ismerek aki ilyen türelemmel, alázattal szeretettel és nyitottsággal tud fordulni mind a munkája mind a megrendelők irányába.
Mi megtaláltuk a kedvenc asztalosunkat!

— Lóth Gábor 2020 április


Ismerőseim ajánlásával jutottam el ehhez a vállakozáshoz. Már a fényképeik alapján is látható volt a magas színvonal, az igényesség. Ma építették be a megrendelt lépcsőlapokat. Elképesztő minőség, precíz pontos munka, határidő betartása, megrendelő felé maximális rugalmasság, korrekt árképzés. a 100%-os profizmus mellé társult még a maximális elhivatottság és munka tisztelete, szeretete... ajánlani tudom és ezúton is köszönöm a munkát!

— Garamvölgyi Ágnes 2020 április

Írjon véleményt termékeinkről

© Copyright 2019 AP - All Rights Reserved